Hétfőn megint voltam énektanárnál. Kettő dalt kellett megtanulnom, a Tavaszi szelet (nagyon nem szeretem, de nagyon közhelyes, de egyszerű dal, úgyhogy sajnos muszáj volt) és az A barátok, a barátok...-at. Ezt kifejezetten kedvelem, mert könnyen énekelhető, ritmusos is, sőt még a szövege is tetszik. Órán ezt a kettőt gyakoroltuk, plusz hozzá vettünk még hármat, amik szintén egyszerűbbek. Így kezdésnek tökéletesek, mert nem valami nagy a hangterjedelmük, általában négy-öt, és ezek nem is magas hangok, amik ugye nekem még problémát okoznak (nagyon durva egyébként... a negyedik vonal fölött nekem már magas, de az alsó pótvonalas hangok meg simán mennek, pedig egy negyedik vonal egyáltalán nem magas, gyerekeknek csak ennél magasabban kell énekelni). Szeretném azt hinni, hogy menni fog, igazából az egyetlen gondot az agyam okozza. Nem tudom kikapcsolni. Én annyira kritikus vagyok magammal szemben, hogy az szinte már nem egészséges. Mindenhez úgy fogok neki, úgy állok hozzá, hogy nem tudom, nem fog menni. Nincs semmi önbizalmam. Pedig régen volt, kiskoromban baromira nem voltam ilyen. Csak hát megváltoztam, az ember nyilván nem marad olyan, mint tíz éves korában, csakhogy én önbizalom kérdésben baromira visszafejlődtem. Alig van pár dolog, amiben magabiztosnak tartom magamat.

Mondta is a tanárom, hogy ki kellene mennem Amerikába, hogy ragadjon rám egy kicsi a helyiek arroganciájából. Nagyon más ott a mentalitás, nem ilyen negatívak, mint mi, magyarok. Náluk nem akkora tragédia, ha valaki nincs benne egy versenyen az első háromban,  mint nálunk. Sportközvetítéseknél szoktam ezt észrevenni egyébként. Ha nem érmes helyet szerez egy magyar, meg se említik a nevét. Mert ha valamit csinálsz, te legyél a legjobb - ilyen a magyar mentalitás. Csakhogy ez nem mindig kivitelezhető, mert nem lehet mindig a legjobbnak lenni. Egyszer mindenkit letaszítanak a trónról.

Jövőhétre azokat a dalokat kell megtanulnom, amiket hétfőn vettem, amúgy fejből nem is tudom a címüket, csak felvettük a telefonommal, hogy majd onnan gyakoroljam. Jelenleg az a bajom, hogy baromira nem merem visszahallgatni. Tényleg, hogy lehetek ennyire szerencsétlen?

Mindegy is... Kaptam egy kihívást Jimintől, amit ugyan egyszer már megcsináltam, de már régen, úgyhogy miért is ne mehetne még egyszer, szeretem az ilyen zenés feladatokat.

Úgy gondoltam, hogy felrázom az oldalt egy kicsit azzal, hogy minden élő adásról jövök egy bejegyzéssel, mivel úgysincs nagyon miről írnom, így legalább lesznek bejegyzések.

Az X Faktort már az első évad óta követem, és szégyen, nem szégyen, minden adását láttam. Szoktak kedvenceim is lenni, ugyan szavazni még nem szavaztam egyszer sem. Mivel tavaly kimaradt az RTL repertoárjából, így még jobban vártam az ideit, van-e még tehetség az országban? Nem mintha amúgy nem lenne már elég ezekből a műsorokból, én igazából inkább egy valóságshownak tartottam mindig is az X Faktort, csak itt annyi a különbség, hogy nem minden nap látunk összefoglalót, hanem szombatonként egy élő show-t, ahol énekelnek a versenyzők és ennyi. Ha így kezeljük, talán nem is kéne annyira véresen komolyan venni. Na de térjünk rá a lényegre, a versenyzőkre. Az első adás szlogenje az "Ez vagyok én" volt, ami annyira nem állta meg a helyét, hogy biztos vagyok benne, hogy a versenyzőknek vajmi kevés közük volt a dalválasztáshoz.

Az első produkció a Soulbreakers volt, akik amúgy szimpatikusak, de itt ki is merül az egész, mármint őszintén, arra sem emlékszem, hogy mit adtak elő. Az énekesnőjük mellesleg erősen emlékeztet a Zanzibár női tagjára, de ennél többet nem mozgattak meg bennem. A következő Jáger Kinga, aki szintén ugyanolyan jellegtelen, mint a nyitószám. Az a jó benne, mentor szempontból, hogy dívát lehet csinálni belőle, ilyen tizenkettő egy tucat énekesnőt, aki majd ilyen rikácsolós nagyívű dalokat fog énekelni - mindenféle egyéb töltet nélkül. Pedig amúgy a lány szimpatikus, csak olyan... semmilyen. Laci első versenyzője Ónodi János, akinek talán ártott egy kicsit az anyuci pici fia kisfilmje, pedig amúgy szimpatikus srác ő is, és nagyon egyedi hangja van. A mélyebb tartományokban nekem egyelőre nem tetszik, viszont mikor magasabban énekel, az gyönyörű. Jó dalokat kell adni neki, és akkor rendben lesz. A nagy meglepetés, aki nem volt meglepetés, Mata Ricsi, akiről már napokkal ezelőtt rebesgették, hogy végül ő került be a kizárt Kristóf helyett. A döntőt már a kisfilmjével elintézték neki, végül is meg kellett mutatni, hogy milyen szegény körülmények között él... Amúgy a srác nem volt rossz, de azért jó sem, nagyon Caramelesen akarta előadni a dalt, és pont ezért rontotta el számomra.

A következő versenyző Merida, akarom mondani Opitz Barbara, aki egy jó isteneset üvöltött bele a mikrofonba, ami a bődületesen rossz hangosítás ellenére is kilőtte a fülemet. Amúgy tetszik a csajszi hangja, csak ne kiabáljon ennyit. Balogh Eszter sajnos már ott elintézte magát, mikor megkreálták neki azt a drámát, amivel bejutott a mentorházba, majd végül az élő showba. Azért azt el kell ismerni, hogy fejlődött, és most nem volt annyira rossz, mint az elején. Viszont ezeken túl is túlságosan ellenszenves, tulajdonképpen énekelhetett volna bármit bármihogyan, biztosan kiesett volna. Jöjjön a lányok kedvence, Gorbunov Dmitrij. Minden elismerésem neki, amiért ilyen rövid időn belül ilyen jól megtanult magyarul, aranyos srácnak tűnik, a hangja is jó, de nekem túl színpadias szegény gyerek. Most is dettó ugyanolyan produkciót hozott, mint ezelőtt már számtalan alkalommal, úgyhogy már szívesen megnéznék tőle valami mást. A Ham ko Ham meglepően jó feldolgozással rukkolt elő, de sajnos velük is az a bajom, hogy a komfortzónán kívül nem nagyon mozognak. Rám mindenesetre nem gyakoroltak nagy hatást.

Gabi harmadik versenyzője Vince Aliz Liza, akiről megjegyezném, hogy alapvetően tetszik a hangszíne, de sajnos ez itt már nem elég. Annyira bántóan hamis és rossz volt tegnap, mintha egy macskát nyúznának. Arról nem is beszélve, hogy egy egyszerű, szerethető lányból egy ilyen műhipsztert csináltak, akit úgy öltöztettek fel, mintha a saját nagyanyja lenne. Felőlem kieshetett volna, viszont így kíváncsi vagyok, hogyha egy hozzáillő dalt választanak, akkor jobban teljesít-e a következő alkalommal. Fejes Szandra az a versenyző, akit nem tartok túl fairnek, hogy itt van, elvégre Peti ismerőse, másrészt meg színházas, profi énekesnő, aki ne akarjon már versenyezni amatőrökkel. Ettől függetlenül nem volt valami jó a Dream on-nak ez a fajta feldolgozása, túl színházas volt, túl dívás. Dánielfy Gergőt nem sokszor mutatták a mentorházig, ott viszont olyat mutatott, ami tetszett. Most viszont nem. Látszik, hogy színésznek tanul, nem rosszból mondom ezt, de pont ez a manírosság mutatkozik meg rajta. Tökéletesen egyetértettem Lacival, mikor azt mondta, hogy túlságosan begyakorolt produkciót hozott. Egyáltalán nem volt őszinte, ahogyan énekelt. A névváltozáson átesett Jaggers lépett a színpadra utoljára, akik bár a Sex on fire-t adták elő, mégis egy kicsit több tüzet vártam tőlük. Lehet a tv-n keresztül azért nem jött át, mert rossz volt a hangosítás, és a színpadkép sem volt a legjobb. Az sajnos szomorú dolog, hogy nekem ők nem egy zenekarnak tűnnek, hanem Szeleczki Dávid szólóprojectjének, amiben session zenészek segítenek neki.

Mivel az X Faktor később kezdődött idén, és még karácsonyig be akarják fejezni (aka összecsapják rendesen), az első három adásban ketten fognak kiesni. Az első kiesőt szimplán közölték velünk (Balogh Eszter), amin a lányon kívül senki nem lepődött meg. Amint már utaltam rá feljebb, a csillagokat is leénekelhette volna az égről, ő már annyira elvágta magát a nézőknél azzal a székes hisztivel, hogy esélye nem volt. A két párbajozó személyét ezzel szemben nem éreztem túlságosan jogosnak, a Jaggers a legjobb zenekar volt, Szandra pedig, bár vannak ellenvetéseim iránta, tagadhatatlanul a legjobb női hang. A párbajdal sokkal jobban tetszett mindkettejüktől, viszont sajnálom, és dühös is voltam, hogy Gabi nem a borítékra bízta a döntést, hanem kiszórták a srácokat, kár értük, a döntőbe vártam őket.

Jelenleg Jani a kedvencem, de Barbi és Dmitrij is szimpatikus, remélem a következő adásban jobb dalokat kapnak.

Azon gondolkodtam, hogy miről írjak, mert őszintén, az elmúlt napokban még annyit se csináltam, mint előző héten, még mindig nem mentem vissza dolgozni. Majd hétfőtől, de tényleg, csak még úgy éreztem, hogy kell ez a hét. Jó volt egy kicsit sorozatozni, olvasni (kiolvastam négy könyvet), ma meg csináltunk egy nagytakarítást a szobámban. Igazából az egész abból indult ki, hogy van vagy háromszáz könyvem, és már nem férnek el a polcomon, főleg azóta nem, hogy egy polcnyi helyet a CDimnek és a DVDimnek szentelek, de amúgy sanszos, hogy ez még bővítés alatt áll (nagyon nehéz fangirlnek lenni, ha az ember mindent fel akar vásárolni, de komolyan). Ez a sok könyv végül a szekrényben kötött ki, de már tényleg annyi, hogy ott se férnek el, szóval, szánom-bánom, de a földön tartottam őket. Tényleg nem tudtam már hová rakni, főleg, hogy nagyon sok vastag is van közöttük. Anyámat meg nagyon zavarta, hogy oda vannak lepakolva, így vettek nekem egy polcot, amit eleinte nem tartottam jó ötletnek, mert amúgyis kicsi a szobám, ez meg pláne el fogja foglalni a helyet. Viszont legalább lesz hova pakolnom, meg a szobámra is ráfért, hogy szelektáljak egy kicsit, hogy mi kell és mi nem. Most nagyon sok minden repült, olyan dolgok is, amiket amúgy nem dobtam volna ki, de őszintén, évek óta nem nyúltam hozzájuk. Találtam egy 2007-es popcornt (mármint az újságot, nem a kaját)... azt se tudtam, hogy megvan még. Nyilván nem kellett, így repült, csak hát én meg olyan vagyok, hogy szeretem őrizgetni a tárgyakat.

Amúgy már kezdek kicsit félni, hogy amit rendeltem, nem fog megjönni. Áprilisban kezdődött el a nagy ebayes karrierem, és onnan eddig minden rendre megjött. Októberben kipróbáltam az aliexpresst, mert amit szerettem volna, azt ott találtam meg jó áron. Egy alpakáról van amúgy szó, alpaka plüss. Minden vágyam volt már ezer éve, aztán egy hónapja úgy voltam vele, hogy meglepem magam vele szülinapom alkalmából. Na de hogy azóta se jött még meg. És kezdek kicsit félni, hogy már nem is fog. Egy pulcsit is rendeltem aliról, azt ugyan még csak két és fél hete (pont a szülinapomon), szóval azzal szemben még reménykedek, de az alpakámról kezdek lassan lemondani. Mindez amúgy azért szomorú, mert múlt héten kedden rendeltem két cd-t (azokat már ebayről), és az egyik már meg is jött, amin mondjuk eléggé meglepődtem, mert napokkal a kijelölt időintervallum előtt érkezett meg. Nem mintha bánnám, hogy már a kezemben tarthatom. A Day6 - The Day minialbumáról van szó egyébként, nem bírtam ki, hogy ne vegyem meg (meg a Daydreamet is, csak az még úton van valahol). Annyira fantasztikusak a srácok, mindkét album maga a tökély. Az egyetlen bánatom, hogy csak 6-6 dalt tartalmaz, és még nincs nagyon kilátásban új comeback. Pedig jó lett volna egy még az idén. Mondjuk inkább ne siessék el, és legyen baromi jó, minthogy valami összecsapott sz*rt adjanak ki a kezeik közül - már elnézést. Rájuk meg aztán megéri várni.

Amúgy itt az én kis drágaságom ♥

update: tettem fel új kinézetet. Hogy őszinte legyek, az előző már akkor sem tetszett, mikor feltettem, de valami sötétet szerettem volna, ami megy a hangulatomhoz. Na mostanra viszont meguntam ezt a sötétséget, úgyhogy itt egy szolid szürkés valami és SHINee ♥ (amúgy először nem tetszett a 1 of 1, most viszont már imádom).