Húsvéti szünet óta most volt először, hogy visszamentem az egyetemre, és most volt az első alkalom is, hogy szemüveg nélkül láttak a többiek (sajnálom, most nagyon be vagyok szűkülve erre a témára). Valamilyen oknál fogva azt hittem, hogy nagyon meg lesznek lepődve, de valahogy senkin se látszott, hogy meglepetésként érte volna őket, hogy bye bye szemüveg. Persze azért kérdezgettek, és megállapították, hogy a műtét egy durva dolog, és hogyan éltem túl. Amúgy elmondva tényleg rémesen hangzik, de higgyétek el, ha én túléltem, akkor ti is (ha esetleg van itt valaki, aki készül rá) túlélnétek. 

Amúgy az egyik barátnőm meg az egyik fiúbarátom szerint is jobban nézek ki szemüveg nélkül, és jót tett a lelkecskémnek, hogy ezt kinyilvánították nekem, mert szerintem is, haha, mármint nyilván az a lényeg, hogy magamnak tetszem, de jól esik, ha más is megdicsér. Na ezzel szemben a nagybátyám a totál ellentéte, szerinte fura vagyok, jobb lenne, ha visszahúznám, és így nem jó, mert sokkal komolyabbnak tűntem szemüvegben. Hát tudjátok mit, inkább nézzek ki egy tizenhét éves kis csitrinek, mint hogy ilyen életunt, kiégett izének... mert sokan megjegyezték, hogy mindig olyan flegma = komoly fejem van. Sokkal boldogabb vagyok most, így, tetszem is magamnak (azt azért nem mondanám, hogy szép vagyok, de olyan elmegy kategória. Most már nem tízből négy, hanem tízből öt haha).

Tegnap pedig voltam kontrollvizsgálaton, ahol megállapították, hogy minden rendben van, minden furcsaság, amit éreztem az utóbbi egy hétben, az teljesen természetes, ne aggódjak semmi miatt, mert minden olyan, amilyennek lennie kell. Amúgy kicsit paráztam, mert úgy kellett eljutni a klinikáig, hogy nem kocsival vittek, hanem busszal kellett mennem, és nem igazán vagyok otthon a budapesti közlekedésben. Ha nem tudom, hogy mit merre hogyan kell, akkor nagyon rá tudok parázni, és inkább fel se mennék. De nagyon könnyedén eljutottam a klinikáig, büszke is voltam magamra, ne nevessetek, nekem vidékinek tényleg nehéz, hogy akkor most melyik villamos, metró, busz a helyes.

A GOT7 bejegyzéssel pedig készülök, stay tuned, hétvégén jön :3 

Múltkor Hachinál olvastam egy bejegyzést, ami megihletett engem is, úgyhogy nemsokára, ha tudok majd rá időt szakítani, akkor én is készülök nektek hasonlóval, csak nem a Big Banggel, hanem a GOT7-nel. Addig is, hogy azért legyen valami frissítés (mert nem igazán van mit mesélnem, hogy őszinte legyek), hoztam egy 50 kérdéses kpop tesztsort. A forrása tumblr, de a fordítás saját (meg kicsit át is alakítottam, so so). Nyugodtan viheti, akinek szimpatikus, vagy szeretné kitölteni :3

50 Kpop Questions Meme

Na gyermekeim, sor került tegnap a műtétre. Az időpontom fél tizenkettőre volt, igaz, később kerültem csak sorra, mert volt pár műtét aznap, meg az enyémet két géppel kellett csinálni, meg a főorvos is csak ezen a napon (szerdán) van a klinikán. Elvégeztek pár vizsgálatot, majd kaptam egy xanaxot, hát nem éreztem, hogy bármit is hatott volna. Nem féltem kifejezetten, inkább olyan izgulás volt, hogy jaj de várom, meg legyünk már túl rajta. Egy kicsit attól tartottam, hogy én rontok el valamit, de megnyugtattak, hogy úgyse fogom.

Bementünk egy kis szobába, ahol kaptam műtősruhát, sapkát meg zsákot a cipőmre, majd megint megkaptam a sokadik szemcseppet, aztán lekenték a szememet is. Bent a műtőben egy kissé hűvös volt, pulcsiban úgy türhető állapot. Először befeküdtem az egyik gép alá, közben meg is jegyezték nekem, hogy úgy fekszem, mint egy hulla. LOL KÖSZI. haha. Először felnyitották a lebenyt, ami kicsit kellemetlen érzés volt. Nem fájt, meg ki lehetett bírni simán, de nem volt jó érzés, mintha nyomták volna a szememet. Aztán átfeküdtem a másik gép alá, és ott kezdődött el a lézerezés igazából. Nem sokat láttam, megmondom őszintén, mert vagy sötét volt, vagy fények villództak/elhomályosult a szemem. Csak nagyjából érzékeltem a dolgokat. Például hogy ragasztottak valamit az arcomra, és valahogy azon keresztül volt a lézerezés. Egy zöld fényt/pontot kellett követnem a tekintetemmel, először a jobb szememmel, utána a ballal. Közben éreztem az égett szem szagát, hát kicsit büdös volt az is. És az volt a legdurvább, hogy bizergálták a szememet, meg visszasimogatták a lebenyt, és semmit nem éreztem belőle. Azt se érzékeltem, hogy pislogtam, pedig az inger megvolt bennem. Tényleg egyszerre szürreális, mégis fantasztikus érzés.

Konkrétan ennyi volt a műtét. Tudom, leírva kicsit ijesztően hangzik, de abszolúte túlélhető, nem fáj semmi, nem érzel semmit. Utána egy kicsit homályos volt a világ, de pihentem három órát, közben óránként csöpögtettem. Az első másfél - két órában kicsit kellemetlen volt, úgy éreztem, mintha homok lenne a szememben, és folyton ingerem volt, hogy sírjak. De hamar elmúlt, és estére már eléggé jól láttam. Elmentünk anyuval vacsorázni (ő volt csak velem), és akkor a fényeken kívül (mert azok elmosódottak) már klassz volt minden.

Mondjuk még mindig nem élesedett ki teljesen a látásom, az olvasás kicsit nehézkesen megy, és mivel óráként kell csepegtetnem, gyakran homályos is, de ezek teljesen természetes dolgok ilyenkor. Ja, be is vérzett mindkettő, majd ez is elmúl szépen lassan.

Én nagyon örülök neki, hogy megműtettem. Hihetetlen azaz érzés, hogy nincs semmi az orromon, mégis látok távolra. Néha még keresem a szemüvegemet mondjuk. Akárhányszor csepegtetek, odanyúlok a szememhez, hogy levegyem a szemüveget, és akkor leesik, hogy hoppá, nincs is rajtam. Fura, de egyben jó érzés is. Csak most úgy nézek ki, mint egy tizennégy éves. Haha. Nagyon furcsa a tükörbe is belenézni, és rájönni, hogy úristen ez én vagyok, ilyen az arcom. Fú, de nagyon klassz érzés. Mindenképpen megérte.

Tegnap ünnepeltük nagybátyám születésnapját (amúgy másodikán van), amihez kibéreltünk egy termet is. Vagyis ilyen buli helyszín konkrétan, két szintje van, felül volt az "étkező", lent pedig a tánctér. Pénteken eléggé elcsaptam a hasamat, ezért nem nagyon volt kedvem szombaton pörköltözni, meg fáradt is voltam, úgyhogy tízkor volt egy olyan érzésem, hogy nekem haza kéne mennem. De nem mentem, mert nem akartam megbántani nagybátyámat azzal, hogy hamar lelépek. Pedig jobb lett volna.

Mesélem először azt, ami engem nem érintett. A szüleim két barátja összeverekedett. Senki nem tudja miért, mindketten ittasak voltak, biztos beindult a "méregetés" vagy ki tudja. Az egyikük leöntötte borral a másikat, állítólag véletlenül, amit én nem nagyon akarok elhinni, mert már előtte este is ez az ember eléggé kötözködős kedvében volt. Ebből indult meg az első incidens. Ennek pont nem voltam tanúja, szerencsére, a második összeverekedésnek viszont igen. Éppen a pult mögött álltam, mikor papám odajött hozzám, hogy hová ment a bátyám (mindjárt kiderül, hogy hová), amikor egyszer csak felkiáltottam, hogy úristen, nézd! Hát a két pasi úgy nekiment egymásnak, hogy szerintem totál mindegy volt, hogy ki kerül az útjukba. Úgy kellett négy-öt embernek lefognia őket, hogy nyugodjanak már meg. Aki az egészet kezdte, őt a nagybátyám vitte ki a teraszra, de még közben is kapálódzott, félő volt, hogy leesnek a teraszról, de komolyan. A kis unokatesóim (8-11 évesek) úgy megijedtek, hogy elkezdtek sírni. Szegények nem értették, hogy a két bácsi, akik amúgy jóban vannak, mért ugranak egymás torkának. És itt teszem fel a kérdést, hogy mennyit kell inni ahhoz, hogy annyira lerészegedj tőle, hogy a saját haverodnak nekimenj? Egy születésnapi buliban. Hihetetlen. 

A másik, ami engem is érint, az pont a két verekedés közben történt. Álltam a lépcsőnél, vigyáztam az unokatesómra, mert kölcsönadtam a telefonomat neki játszani, miközben odajött hozzám a szüleim egyik haverja. Nem az első fokon álltam, hanem feljebb, ezért oda kellett hajolnia hozzám. Azt hittem, hogy csak vicceskedik, aztán egyszer csak odahajolt a combomhoz, és beleharapott egyet. Értitek, egy 38 éves férfi a 20 éves lánynak. Annyira megijedtem és lesokkolódtam, hogy kb rögtön felszaladtam. Elfutotta a szememet a könny, de nem akartam, hogy bárki sírni lásson. Nem akartam elrontani a bulit. Visszamentem a táncolókhoz, mire ezt a pasit kivitték a teraszra, mert már annyira részeg volt, hogy nem tudott járni sem. De nem bírtam leplezni azt, ami történt. Apu odajött hozzám, kérdezte mi baj, de nem akartam megmondani. Bementem a wc-be, és pár másodperc alatt olyan síróroham tört rám, hogy ilyen talán még soha. Csak ültem ott bent, sírtam, közben a barátnőimnek írtam, hogy mi történt, mert másnak nem mertem elmondani. Aztán anyu bejött a wcbe, szóltam neki, de csak nagy nehezen tudtam kibökni a dolgot. Annyira bepörgött, hogy kiment és felképelte a pasit, majd megmondta neki, hogy vége a barátságuknak. Aztán visszajött hozzám, én meg próbáltam rendbe szedni magamat. Mire kimentem, a pasas, apu és a bátyám is eltűntek. Senki nem értette, hogy mi történt, közben kialakult a második verekedés is. Miután az lecsillapodott, és visszatért apu meg a bátyám (nem találták meg a pasit), akkor tudta meg mindenki, hogy mit tettek velem.

Annyira rossz érzés volt! Teljesen elcsesződött a nagybátyám bulija. Az emberek 3/4-e lelépett már, a fele azt se tudta, hogy mi van, a másik fele bőgött, én meg csak haza akartam már menni végre. Hihetetlenül borzalmas volt az egész. Apu felhívta a pasit, és kérdezgette tőle, hogy normális vagy, mit tettél a lányommal. Ő meg azt mondta, hogy mindegy... de azért ma rám írt fb-n, hogy ne haragudjak, hogy bunkó volt. Gyerekek, ez nem bunkóság. Ez szexuális zaklatás. És egy olyan ember tette, aki a szüleim barátja. Mellesleg rendőr ő is, meg a másik rendbontó is. Jó, mi? Ilyenek védelmeznek bennünket... elméletben.

Lányok és fiúk! Már ez is zaklatásnak minősül. Tudom, hogy borzalmas érzés, hogy az ember magát okolja, hogy mit tettem, hogy kivívtam magam ellen, túl kacér voltam, nem volt megfelelő a ruhám? De ezt felejtsétek el. Semmivel nem vagytok felelősek, ahogy én sem. Nem tartotta tiszteletben a személyes teremet. Megfosztott attól az alapvető emberi jogomtól, hogy nemet mondhassak. Kényelmetlen szituációt teremtett. Fizikailag kontaktba lépett velem, pedig nem adtam rá engedélyt. Lila foltos a lábam, ez nem vicc. Tudom, hogy nehéz, de ha bántanak titeket, akár szóban, akár fizikailag, szóljatok! Lépjetek fel ellene, de ne érezzétek magatokat bármiben is hibásnak. Az elkövető a hibás! Én már megjártam ezt egyszer, tudom milyen, higgyétek el. Ezt a bejegyzést nem csak azért írtam meg, hogy elmeséljem velem mi történt. Hanem hogy tudjátok, már ezt sem szabad hagyni, ez nem vicc, meg nem poénkodás, ez szexuális zaklatás. Ahogyan egy fenék fogdosás is. Ne bagatellizáljuk el a dolgot, álljunk ki egymásért. És ne csak a lányok, a fiúk is. Mert a fiúkat is bántalmazhatják.

Elég komoly hangvételű bejegyzés lett, ami talán elüt azoktól, amiket eddig írtam, de kötelességemnek éreztem, hogy egy ilyen fontos ügyben felszólaljak. Vigyázzatok magatokra!

Jaj de jó hírem van! Vagy lehet csak én örülök neki ennyire, mert valahogy a családtagjaim annyira nem voltak feldobódva (anyun kívül). Mondjuk lehet azért is, mert anyu átesett már ezen, és ő tudja mekkora boldogság ez. De hogy mi is? Ma voltam szemvizsgálaton, ahol megállapították, hogy alkalmas vagyok a műtétre. Az ismerőseimnek nem nagyon mertem eddig beszélni róla, mert nem szeretek semmit elkiabálni. Féltem, hogy hiába örömködöm előre, mert ki fog derülni, hogy nem vagyok rá megfelelő, pedig de bizony, sőt! Mind a három fajta műtétre alkalmas vagyok, mondták is, hogy ez eléggé ritka, mert tíz emberből hat alapból egy műtétre sem megfelelő. Szóval nagyon szerencsésnek számítok.

Úgy volt a dolog, hogy tizenegy tízre kaptam időpontot, de odaértünk előbb, és már tizenegy előtt fogadtak. Egy nagyon kedves fiatal nő csinálta a vizsgálat első részét (magánklinika, persze, hogy kedves haha). Több fajta vizsgálat is volt, főleg ilyen szembe világítósak, túl lehet élni őket, nem nagy kunszt. Mondjuk volt egy, ahol levegőt fújtak a szembe, az kicsit kellemetlen volt, ugráltam a székben, mint egy béka, na mondom biztos bolondnak néznek. Közben kérdezgetett, hogy van-e örökletes betegségem, műtöttek-e már, szürkehályog, zöldhályog, izgulok-e? :D, gyógyszerérzékenység, ismerek-e olyat, akit műtöttek itt, stb. Aztán kellett egy kicsit várnom, majd egy másik orvos megnézte a szememet, megállapította, hogy a bal a vezérszemem, aminek nincs nagy jelentősége, de azért jó tudni. Majd csöpögtetett, megint várni kellett, megint csöpögtetés, két fajta világítás a szembe, aztán megbeszéltük a részleteket. Elmondták, amit leírtam fent, hogy igazából választhatok, hogy melyik műtétet szeretném, és mivel én magamnak fizetem, nem a szüleim pénzén, ezért úgymond mindegy volt, szerencsére az anyagiak nem tartottak vissza. Azt választottam, aminek gyorsabb a gyógyulási ideje, és két lézerrel végzik.

A legjobb rész, amiről nem is álmodtam egyébként, hogy már jövőhéten meglesz a műtét. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar kapok majd időpontot, de úgy voltam vele, hogy fejest kell ugranom bele, és addig kell megcsinálni, amíg nincs bennem félelem, és úgy menni fog. Egyébként a vizsgálaton az egyik orvos is megdicsért, hogy ügyes vagyok, pedig tényleg nem csináltak semmi extrát.

Mondjuk a pupillatágítás kicsit kellemetlen volt, utána nem láttam semmit. Ránéztem az órámra, és basszus, nem látom, csak foltokat. Szemüvegben nem láttam közelre, szemüveg nélkül meg távolra, jaj de rossz volt. Elmentünk ebédelni, és konkrétan az ebédemet nem láttam a tányéron. Utána meg vásároltunk egyet, szóval nagyon produktív nap volt.

Megmondom őszintén, nagyon várom a műtétet, annyira fantasztikus érzés lesz megszabadulni a szemüvegtől. Kilenc évig csak nyűg volt nekem, most viszont így végre megint magabiztosnak érezhetem magam.