Eddigi legrosszabb karácsonyomat éltem meg idén... nem is tudom hol kezdjem igazából. Baromira belefáradtam már abba, ami itthon megy, hogy őszinte legyek. Bátyám hazajött, és negyedik napja a "bántsuk Edent" show megy, amit kissé már unok. Persze mondhatjátok, hogy ez olyan testvéri dolog, de tudjátok, mikor 24/7 ezt kapja az ember, akkor már egy kicsit sok. Mindig találnak valamit, amivel engem lehet bántani, cikizni. Mindig én vagyok az, akit kikezdenek a többiek.

Szombaton a nagybátyámék szépen elfeledkeztek az ajándékomról. Mivel nem ismernek annyira, hogy tudjanak nekem ajándékot venni, minden évben én veszem meg magamnak. Most is így volt, rendeltem magamnak CD-t, anyu pedig becsomagolta, aztán odaadta apámnak, hogy ő adja oda a nagybátyáméknak. Hát ahogyan azt kell, elpakolták valahová a garázsban, köszi, és ez senkinek nem tűnt fel. Ott állunk szenteste a lakásukban, ajándékosztás meg miegymás, hát Aris mit kap... hm... és tulajdonképpen nem értem, hogy se a nagybátyámnak, se az ostoba buta picsa feleségének nem tűnt fel, hogy hát mit is adunk Arisnek ebben az évben? Ja hogy ennyire vagyok fontos, köszi szépen. Bezzeg ha fordítva történt volna, és az ő lányai nem kapnak semmit, abból mekkora hiszti van. A két kis hálátlan így is siránkozott, hogy ők nem azt kapták, amit akartak. Hát örülj, hogy kaptál valamit egyáltalán.

Másnap jött meg a bátyám, igaz kicsit késve, mert az ónos eső miatt nem tudott kimenni a buszhoz. De most már azt kívánom bárcsak ne jött volna... tudom ez elég gonosz, de elegem van már abból, hogy mindig minden róla szól, és totál el vagyok nyomva mellette. Hétfőn kint voltunk a dédinél, egész végig az ment, hogy jaj a bátyám milyen helyes, milyen magasra nőtt, milyen okos, jaj ő már dolgozik, bezzeg a húga, na ő meg csak fogyaszt. Én nem szoktam tiszteletlen lenni az idősekkel, de majdnem felálltam és eljöttem, főleg, hogy múltkor volt egy hasonló beszólása, hogy mért nem vagyok már férjnél, és mért nem dolgozom már, mint egy rendes ember. Utána másik nagyszüleimnél a szokásos, konkrétan három óra alatt nem tudta megkérdezni egyik sem, hogy kérek-e valamit inni. Nem arról van szó, hogy nem tudok szólni, ha szomjas vagyok, csak vendégségben illik megkérdezni, ad 1, ad 2, szokásos vendéglátás náluk az, hogy kiteszi a sütit, és a fél tálcát ő eszi meg. Na mindegy.

És akkor itthon meg kapom folyamatosan az ívet mindenért, meg merek nézni egy sorozatot, akkor én már ízléstelen kis nyomi vagyok, mert "koreai barátok köztöt" nézek, meg "koreai szarokat", te meg rasszista vagy as fuck. Nem értem, hogy felnőtt emberek hogyan tudnak leragadni olyan szinten, hogy ők akarják megmondani másoknak, hogy mit hallgathatnak meg nézhetnek. Mármint félre ne értsetek, nem akarom a habzó szájú fangirlt játszani, csak egyszerűen nem értem, hogy mért kell ezt nekik ennyire véresen komolyan venni. Ez csak zene. Csak egy film. Csak egy sorozat. Nem mindegy, hogy amerikai, koreai, spanyol, francia, japán, vagy bánom is én milyen nemzetiségű, aki csinálja? Szerintem sokkal gyerekesebb az, hogy a külsejük miatt elkezdenek vagdalkozni, mintha amúgy nem lenne teljesen mindegy, hogy hogy néznek ki.

És akkor még kérdezik, hogy mért nem megyek velük este találkozni az xy-nal. Miért mennék? Hogy megint én legyek mindenki céltáblája? Hogy én legyek az, aki hülyének van nézve? Vagy semmibe? Az a másik kedvencem egyébként. Mindig minden a bátyámról szól, és bocs, de nem akarok asszisztálni hozzá. Nagyapám még beszól, hogy az unokatestvérem a nyakába ugrik a bátyjának, mikor félévente egyszer találkoznak. Ja persze, mert az övé nem olyan douchebag, mint az enyém. Mindenki csak azt látja, hogy helyes meg okos, és mindig őt védik velem szemben, holott egy igazi beképzelt seggfej tud lenni, aki magas lóról beszél más emberekkel, és azt hiszi, hogy ő szarta a spanyolviaszt. Elegem van, hogy akárhányszor hazajön, egy szarkupacnak érzem magam mellette, mert a viselkedésével ezt váltja ki belőlem.

Igen, ez egy hisztizős post lett, valószínűleg az utolsó bejegyzésem ebben az évben, de valahová le kellett írnom, mert már nagyon betelt a pohár. Azért bármennyire igyekszem, még én se tudom elviselni, ha egész nap atrocitások érnek.