Régen írtam utoljára... szerettem volna a hétvégén, a szokásos X Faktor bejegyzésemet, de hogy őszinte legyek, semmi kedvem nem volt hozzá. Annyira ellaposodott számomra, már senkinek nem tudok igazán, szívből örülni, nincs senki, aki közel állna a szívemhez. Öten vannak, igaz? Ebből az ötből konkrétan egy van, és az Barbi, akinek odaadnám a nyereményt, az összes többi olyan semmilyen, hogy arra szavaim sincsenek. Látjátok, ezért nem írtam!

Meg mert nem történik velem semmi, de nagyon semmi. Borzasztó ez az egy év, ami kimarad most nekem. Nem lenne az, ha gyakrabban találkoznék a barátaimmal, de október vége óta visszament rendes árra a buszjegyem, mivel nincs matricám a diákomra. Így meg nincs nagyon kedvem átmenni, meg hát azaz igazság, hogy nem is érzem magam odavalónak már. Velük annyi minden közös dolog történik, amiből én kimaradok, és ez így megnehezíti az egészet, pláne úgy, hogy nem is nagyon látok semmilyen érdeklődést tőlük az irányomban. Annyira jó lenne, ha lenne valakim, nem kapcsolatra gondolok, hanem egy barátra. Mármint itt helyben. Azt is most tudtam meg, hogy Pécsett az egyik barátom csoporttársa szereti a koreai zenét... amikor ott voltam, ez miért nem került szóba? Na ilyenkor tud nagyon hiányozni az a közeg. De hát most ez van, nem nagyon tudok mit tenni ellene.

Az egyik barátnőm amúgy is nagyon megbántott a héten. Ráadásul észre sem vette. Soha nem veszi észre, ha túllépi azt a bizonyos határt. Szerintem amióta ismerjük egymást és beszélgetünk rendszeresen a neten, egyszer nem esett le neki, hogy valami rosszat mondott. Most se. Halvány lila gőze nincs róla. Azt mondta, egy harmadik ember kapcsán, tehát nem is rólam volt szó, hanem másról, hogy 22 évesen nem normális, ha valaki a szüleivel él és azok tartják el. Mondja ezt annak (tehát nekem), aki ebben a szituációban van, hát nyilván nem jó kedvemből. De mutasson már nekem egy magyar huszonévest, aki az érettségi után egyből el tud költözni saját lakásba, állása van, amiből megél, ja és nem parízert eszik a hónap második hetétől kezdve. Na ugye. Könnyű úgy mondani, hogy neki van saját lakása, de gondolom nem saját pénzből vette... különben meg őt is segítik a szülei, úgyhogy nem értem mi jogon szól bele mások életébe, mintha joga lenne elítélni bárkit is ezek alapján. De nem? Saját tapasztalat, a bátyám idén végzett az orvosin, és ha nem a barátnőjénél lakna, akinek van saját lakása, akkor még baromira kellene neki a szüleim támogatása, mert amit most kezdő orvosként keres, az nevetséges. És ez csesz fel, hogy bele sem gondol abba, hogy mások élete milyen, hanem egyből pálcát tör felettük, mintha ő lenne az atyaúristen. Igen, tök jó lenne, ha nem a szüleink pénzén élnénk huszonévesen, hanem olyan országban, ahol nem kell évekig spórolni, meg hitelt felvenni, hogy a saját lábadra állj. Tudjátok elég sokszor gondolok arra, hogy jobb lenne feladni ezt az egész "elmegyek egyetemre/főiskolára tanulni, hogy szerezzek egy diplomát, aztán legyen munkám abban a szakmában, amit szeretek" dolgot, és inkább kimenni külföldre, ahogy olyan sok magyar teszi. Nem azt csinálnám, amit szeretek, de anyagilag nem lenne bajom. Nem gondolom, hogy kint kolbászból lenne a kerítés, de innen nyugatabbra azért nem ilyen kilátástalan a helyzet.

Elegem van ebből az országból. Utálom, hogy mikor fiatalabb voltam, azt mondták nekem, hogy tanulj tovább, akkor lesz belőled valami. Aztán most itt vannak az emberek három diplomával, négy nyelvismerettel, ilyen-olyan extrákkal, és nem találnak munkát. Mikor ébredünk már fel, hogy ez így nem jó? Nem lesz aki felocsúdjon, mert kiürül az ország. Persze stadion lesz, úgyis az számít.