Jöttem mesélni egy kicsit, mert most éppen ráérek, na nem mintha olyan sok dolgom lenne, mert ez a hét úgy, fogjuk rá, hogy forgalmas volt. Végre rászántam magam, hogy legyőzzem a félelmemet, és elmenjek énektanárhoz, lesz ami lesz alapon, ha azt mondja, hogy baromi rossz hangom van, akkor így jártam, még mindig lenne időm másik szakot keresni. De! Azt mondta, hogy a hallásom jó, és abban a kis tartományban, amiben énekeltem, abban jó vagyok, csak az a baj, hogy lát bennem egy baromi nagy gátat, ami miatt nem merem elengedni magamat. Ebben igaza van egyébként, én amúgy imádok énekelni, és szinte minden nap szoktam, de a saját hangomat én hamisnak, erőtlennek tartom, ezért nem merek nagyon énekelni... viszont muszáj lenne produkálnom valamit, mert egyelőre ez még kevés, mondjuk egy óra után nem is lehet csodákat várni - legalábbis tőlem. Sorra vettünk népdalokat, hogy miket ismerek, melyiket tanultuk, és így összeszedtünk tíz plusz egyet (a felvételire tízzel kell készülni, de megtanulok majd egy olyat is, amit eddig nem ismertem). Aztán vissza kellett énekelnem a hangokat, amiket a tanárnő énekelt, megnézte a ritmusérzékemet is, és egyáltalán nem esélytelen a dolog. Mondta, hogy jövő hétre készüljek egy dallal, mindegy milyennel, lehet kortárs is, a lényeg az, hogy szeressem és ismerjem, és adjam majd elő. Egyelőre még nem tudom mit vigyek, mert bár nem mondta, hogy magyart kell, azért sanszos, hogy igen, én meg magyar dalokat nem nagyon szoktam énekelni... na mindegy.

Kedden volt a születésnapom. Amit amúgy rühellek, ennél jobban csak a szilvesztert utálom, és az nagy szó. Olyan semmilyen is volt a nap, nem is éreztem jól magam, inkább lelkileg, mint fizikailag értem ezt. Az segített, hogy elkezdtem nézni a Tokyo mew mew-t (igen, a huszonegyedik születésnapomon lol), úgy jól esett a kis lelkecskémnek olyan animét megnézni, amit tizenévesként szerettem (azóta már be is fejeztem a szinkronos részeket). Este még átjött a család, de a barátaimmal szerdán ünnepeltünk. Átmentem Pécsre, mert az egyik barátom hívott, hogy ünnepeljük meg. Egy kávézóban ültünk össze, és bár múltkor baromira úgy éreztem, hogy én már nem tartozom közéjük, ahhoz képest most jól éreztem magam. Hajnali egykor még felugrottunk az egyik barátnőmékhez enni, mert mindenki baromi éhes volt, ő meg nagylelkűen felajánlotta, hogy hát főzött a párjának, ehetünk belőle mi is. Na most én nem tudom mennyit eszik a barátja, mert eléggé vékony srác, de annyi kaja volt, hogy hat fő totálisan jól lakott vele, és még maradt is... amúgy finom volt, meg vicces is - hajnali kettőkor spagettit enni.

Jaj, úgyhogy nagyon jól éreztem magam, és nagyon kellett ez most nekem, kiszakadni egy kicsit ebből a környezetből. Mert bár azt írtam, hogy nem bánt annyira a dolog, nyilvánvalóan igen, és egészen szerdáig rosszul is éreztem magam. Aztán ahogy átmentem Pécsre, csütörtökön pedig hazajöttem, nem tudom miért, de enyhült ez az érzés. Beszéltünk róla a srácokkal, igaz nem sokat, mert nem akartam, hogy erről szóljon az este, de valahogy már nem is tűnik olyan nagy dolognak ez az egész. Úgy érzem most, hogy én erre nem akarok több időt és energiát pazarolni, talán az énem egy részének jót tenne, de úgy érzem, hogy július óta én szenvedtem ez miatt eleget, úgyhogy többet már nem akarok. Most csak saját magamra koncentrálok, az éneklésre például, ha az nem lenne, biztosan sokkal elveszettebb lennék. Illetve szeretnék megint írni, már kezd is körvonalazódni a fejemben egy sztori, majd ha lesz valami konkrét, akkor biztos linkelem nektek. Meg ott van még az olvasás, mert vettem szülinapomra egy rakat könyvet, plusz még van egy csomó, ami a polcomon áll, de még nem olvastam el őket. Most így ezekre van szükségem, és hogy őszinte legyek, nem is bánom.