2016.09.08. 18:00, Eden
Tegnap hazaköltöztem Pécsről. Mondjuk már egész nyáron itthon voltam, és csak egyszer mentem át, még júniusban, szóval ez nem olyan nagy költözés volt, csak a cuccaim lettek áthordva. Meglepően gyorsan ment, egy óra alatt összedobáltunk mindent, és már jöttünk is haza.
Megkönnyebbültem, megmondom őszintén. El se tudom mondani, hogy mennyire jó érzés, hogy ott hagytam ezt a várost. Nem, igazából még csak nem is az volt a baj, hogy magát Pécset nem szerettem... elnézést minden pécsi olvasómtól, de egyszerűen nem tudtam megkedvelni. Pedig jártam én ide-oda, nagyon sok kocsmát meg szórakozóhelyet bejártam, szóval még csak nem is ez a probléma, de valahogy sose éreztem ott jól magam. Úgy érzem, mintha elszakítottam volna egy nagyon erős kötelet, de nem bánom.
Azt gondoltam, hogy nehezebb lesz majd elszakadni a barátoktól, de ők maguk könnyítették meg a dolgot azzal, hogy nem is kerestek. Konkrétan két csoporttársam írt, hogy mi van velem, ahhoz képest, hogy állítólag a többiekkel is jóban voltam. De hát így csak elviselhetőbbé tették a dolgot. Na jó, még hétfőn-kedden kicsit odavoltam, főleg hétfőn, ez a rossz idő még oda is tett a kedvemnek. Meg belegondoltam abba, hogy basszus most éppen órán ülnék, és nem az óra hiányzott, meg nem az, amit tanultam, hanem csak úgy maga a rutin, meg a körülmények, meg a beszélgetések. Viszont most, hogy hazaköltöztem, úgy érzem, hogy levettek egy baromi nagy terhet a vállamról, vagyis én vettem le magamról, úgyhogy most már el merem engedni magamat, és kicsit élvezni... úgy magát mindent. Bent az üzletben szeretek dolgozni, ugyan vannak olyan vendégek, akik még nem szoktak meg, meg akik észre sem vesznek, de azért a többség a pozitív kategória. Ez már csak két hónap után is sokkal jobban fog hiányozni, mint a suli.
Amúgy elkezdtem a héten edzeni, de mivel tegnap közbejött ez a költözés, már ki is estem a rutinból, szóval szerintem szimplán előről kezdem jövő héten, vagy nem tudom. Már tavaly nyáron is csináltam, és az a baj, hogy minden nap kell valamit csinálni (kivéve szombaton), nekem meg tényleg nincs időm rá. Huszonöt perces, és tudom, hogy az a szlogenje, hogy mindenkinek van huszonöt perce, és lenne is, csak néha este nyolc-kilenc után, amikor a nagyszoba már foglalt, máshol meg nincs elég helyem... kéne egy olyan edzés, amit nem kell minden nap csinálni, csak olyan 3-4 alkalommal egy héten, viszont jó kemény, mert aztlenne csak időm beiktatni. Ezt majd még kitalálom.
Ebay rendelés
Még két héttel ezelőtt rendeltem egy ilyen szájfényt, amit itt láthattok a bekezdés mellett (és másfél hét alatt meg is érkezett). Nem nagyon vagyok otthon a koreai szépségápolási termékekben (nagy kár!), erről is csak véletlenül lett tudomásom, konkrétan az EXO - Lotto klip alatt egy kommentből. Egyből megtetszett, hogy milyen ötletes dolog egy szájfénynek borosüveg palackra hasonlító üvegcsét adni. Kicsit vaciláltam két szín között, de végül a Nabbiolo Red mellett döntöttem, ami megtévesztő, mert a dizájnnak meg a mintának inkább lilás színe van...
Nagyon erős szín amúgy, mikor először felvittem, nem kellett három-négy réteget kennem a számra, már rögtön megmutatkozott, hogy milyen intenzív. Kicsit folyós volt ugyan az elején, mondjuk én alapból jobban szeretem a rúzsokat a szájfényeknél. Amúgy azért is tetszik, mert nem csillog meg fénylik, mintha belebuktam volna egy bödön mézbe. Arról még nem tudok nyilatkozni, hogy mennyire tartós, mert nem volt még rajtam egész nap, de külföldi blogokon csak jókat olvastam róla. De tényleg baromi jól néz ki, a design is, meg a szájfény is. Illatra nekem nagyon tetszik, az íze viszont kicsit érdekes, azt még szoknom kell.