Mindjárt itt az augusztus vége, én meg csak két bejegyzést írtam egész hónapban, nem is csodálkoznék, ha már elveszítettem volna az olvasóimat. Itt vagytok még? Én igyekszem megint rendszeresebben jelentkezni szeptembertől, bár még nem tudom hogyan fog alakulni az életem.

Szóval az a nagy harci helyzet most, hogy én sose szerettem a szakomat. Két éve még izgatottan vártam, azt gondoltam, hogy mekkora jó dolog lesz az egész. Aztán egy félév után rájöttem, hogy konkrétan minden-minden egy nagy bullshit, ezzel a szakkal nem megyek semmire, mert nem ad kézen fogható szakmát nekem vagy hogy is mondjam. Inkább példát hozok fel: ha jelentkezel orvosira, tudod, hogy orvos leszel. Persze van ott is egy csomó választék, hogy most akkor sebész, szülész, kardiológus, meg nagyon sok minden más, de az tuti biztos, hogy orvos. Ezzel szemben az én szakom mit ad? SEMMIT. És ezt egy tanárom is megmondta, hogy tulajdonképpen nem érti, hogy ez mire jó, mert nem lehet vele semmit kezdeni. Igaza volt. Tavaly mást szerettem volna csinálni, de nem jött össze, úgyhogy vissza kellett mennem az egyetemre. Közben sodródtam az árral, nem szerettem, amit tanultam, de a társaság, a barátok miatt megérte. Meg közben volt egy-két fiúügyem is, szóval akkor minden a maradás mellett szólt, nem érdekelt, hogy elcseszem a jövőmet azzal, hogy nem találok majd ezzel a diplomával munkát magamnak.

Az volt bennem mindig is, mármint így jövőképben, hogy én másoknak szeretnék segíteni, de legfőképpen gyerekeknek: nagyon szeretem a kisgyerekeket, szeretek velük foglalkozni. Mostanában, így a szünidő alatt jöttem rá, most, hogy dolgoztam is, hogy nekem valami megfogható kell. Valami olyat szeretnék tanulni, aminek van értelme, amivel tudja az ember, hogy az válik belőle. Így döntöttem a tanítói mellett. Csakhogy mire én ezt elhatároztam, két évet már lehúztam az egyetemen...

Az a probléma, hogy nem fogom tudni időben befejezni. Nem, mert az első két félévben nagyon kevés kreditet szedtem össze, új volt a dolog, azt se tudtam, hogy mit hogyan kell, minden tárgyam csak egy-két kredites volt, pedig így is volt 12-13 darab. Nem jöttek össze jól a dolgok, szóval ha maradnék, biztosan csúsznék egy évet. Úgyhogy itt vannak a lehetőségek:

• maradok még egy évet, hogy ne teljen haszontalanul, majd utána átmegyek másik szakra. gond: vissza kell fizetnem hat félév felét, plusz az új képzést nem tudom 100%ig államin megcsinálni
• befejezem, és csak utána megyek át másik szakra. gond: nem marad elég állami félévem az új képzéshez
• passziválom a következő két félévemet, folytatom anyunál a munkát, leteszem az angol felsőfokot, és jövőre felvételizem. gond: elveszik egy évem

Nem tudom melyiket válasszam... a harmadik esetében kellene a legkevesebbet kiperkálnom (fizetnem ígyis-úgyis kellene). Csak akkor tényleg mit csinálok egy évig, mondjuk lenne ötletem, mint azt írtam is, de apám nagyon kiakadna, arról nem is beszélve, hogy akkor két évet szépen elcsesztem az életemből. Anyu megértőbb, ő abszolúte támogat, bárhogyan is döntök, de apámmal már tavaly is nagy veszekedések voltak abból, hogy nem szerettem volna folytatni a szakomat. Még csak nem is arról van szó, hogy nem szeretem: ha így lenne, legalább megerőltetném magam, valamivel visszahoznám a kedvemet. Nem ez az egyetlen baj a szakommal, hanem az is, hogy nem lehet hol elhelyezkedni. Büfészak, megmondom én ezt nektek őszintén. A két év alatt akárki megkérdezte, hogy mi lesz belőled, annyit válaszoltam, hogy "nem tudom". És nem volt jó érzés, hogy ezt kellett mondanom. Nem egy elképzelések nélküli ember szeretnék lenni, hanem olyan céltudatos, mint a bátyám, aki eldöntötte kiskorában, hogy mi szeretne lenni, és tessék: megvalósította. Nem csak tengeni-lengeni akarok ezen az ostoba szakon. Nagyon jó biztonságérzetet nyújt nekem, hogy igazából elvagyok az egyetemen, mint a befőtt, hogy nem kell dolgoznom, mert mégiscsak egyetemre járok, de amit tanulok, az meg nem egy teljesíthetetlen dolog. Viszont gondolnom kell a jövőmre is, hogy nem örökké a szüleim pénzéből akarok élni. És ehhez arra van szükség, hogy stabil képem legyen, hogy lebegjen előttem egy kép, egy foglalkozás, hogy ez akarok lenni. Ezt akarom megvalósítani.

Csakhogy péntekig van időm mindezt eldönteni, és mégis ki tudna pár nap alatt dönteni a jövőjéről?