Na sziasztok. Végre valahára ideértem, el se hiszem. Már tényleg komolyan kezdett bűntudatom lenni, amiért alig jelentkezem, pedig amúgy tényleg lenne időm rá, erre a bejegyzésre is már napok óta készülök. Na de mi is történt mióta utoljára írtam? Szüleim elmentek nyaralni múlt héten csütörtökön, és most kedden jöttek haza. Életem körülbelül leghosszabb hétvégéje volt, na nem miattuk, mert szenvedtem volna a hiányuktól, mástól szenvedtem, de attól nagyon. Szóval még péntekre beszerveztem egy hajmosást & szárítást crushomnál (kétnaponta kell mosni a hajamat, annyira zsírosodik, és pont úgy jött ki, hogy hát anyu elment, én meg a műtét óta elszoktam attól, hogy magamnak mossam a hajamat, így kényelmesebb na). Azt sikeresen túléltem, igaz, majdnem kidobtam a taccsot közben. Én nem tudom miért, de ilyen reakciókat vált ki belőlem ez a srác. Tegnap is bejött az üzletbe, én meg olyan rosszul lettem, tényleg azt hittem, hogy ugrani fog a róka. Arról nem is beszélve, hogy folyton hülyeségeket mondok, ha egyáltalán képes vagyok kinyögni valamit. Na de visszatérve, egyszerűen nem volt rá megfelelő alkalom, hogy elhívjam (múlt pénteken), ezért a Sziget előtt megint csak elmaradt, pedig még jó is lett volna, mert anyuék nem voltak itthon, szóval ha úgy alakult volna, hogy nemet mond, lett volna egy hétvégém egyedül, hogy rendbe szedjem magam. De hát nem lett belőle semmi...

Akkor úgy voltam vele, hogy na majd a Sziget után, akkor úgyis mindig túlbuzgó vagyok, meg szociális as fuck. De ezt megvárni... jó, a Sziget amúgy még gyorsan el is ment, nem mintha vártam volna a végét, mert nagyon jól éreztem magam rajta. Hétfőn a 9:40es busszal mentem fel, találkoztam két barátnőmmel, aztán együtt mentünk ki. Az első koncertünk (Years & Years) előtt persze jól beittunk, én hirtelen nem tudtam, hogy mitől vagyok rosszul, a hülye busztól, a piától, vagy attól, hogy nem ettem szinte semmit. Hát valószínűleg mind a háromtól egyszerre. Koncert közben még nem is volt semmi bajom, de utána, mikor leültünk a fűbe, azt hittem be fogok aludni, és képtelen leszek bemenni a The Neighbourhoodra. Végül sikerült, és a koncert rendbe is tett. Aztán este még megnéztük Siát, hát mit mondjak, mint előadás, egyszerűen tökéletes, a látvány, a hang, minden annyi rendben van. De mint koncert... úgy eléggé meh. Én egy koncerten táncolni szeretek, meg ugrabugrálni, tombolni, és nem meredten előre bámulni. Arról nem is beszélve, hogy az se túl szimpatikus, mikor valaki egy kukkot nem szól a közönséghez. Legyen bármekkora művész, a tiszteletet meg kellett volna adnia. Na mindegy, utána Kis Grófo kárpótolt tökéletesen. Nevessetek nyugodtan, meg húzzátok a szátokat, akkor is nagyon adta a hangulatot. Kár, hogy nem maradtunk végig, én nagyon jól elbulizgattam volna rajta. Pláne, hogy állítólag valami forgatás volt akkor éppen, és minket is felvettek, szóval esélyes, hogy benne leszünk a videóban. #karrier

Utána még járkáltunk erre-arra, beszélgettünk sok mindenről, ha jól emlékszem, olyan fél ötig kint voltunk. Aztán mentünk vonathoz, buszhoz, igaz, hogy 5:50kor kint voltam már a Népligetben, de az első busz csak 7:05kor ment... kapargattam a táskámban kifolyt churrost a telefonomról, jó program volt.

Elmúlt a Sziget, és amúgy ez a hét is nagyon gyorsan elment ahhoz képest, hogy egy hete még nem tudtam hogyan fogom túlélni egyáltalán a hétvégét (most is így vagyok). Vártam a szerdát, hogy majd akkor bejön, aztán vártam a csütörtököt, a pénteket, amikor tényleg bejött végre valahára. De... elmaradt. Mégiscsak egy munkahely, tele vendégekkel, ráadásul ott van az anyja is, az én anyám is. Nagyon meg van ez bonyolítva, pedig nem kellene ennyire bonyolultnak lennie. Pedig esküszöm, hogy nem akartam már tovább halogatni a dolgot, abból a pár bejegyzésből, amit írtam, nyugodtan következtessetek arra, hogy offon vagyok, mert tényleg.

Megmondom őszintén, régen éreztem ilyet. Általában véve olyan ember vagyok, akinek nagyon könnyen megtetszik egy srác, de csak addig, amíg nem jön a következő. Hát most vele nem így van. Borzasztóan nyálas leszek, de úgy érzem, hogy ez azért van így, mert régen kifejezetten utáltam, tehát érzelmeim mindig is voltak az irányába, csak régen negatívak. Eddig tartottak azonban. Meggyőződtem róla, hogy ő már nem az a srác, aki nem köszön nekem az utcán (mint régen). De attól a szívemet még összetörheti, és azt nem akarom.

Csak legyen már vége ennek a hétvégének.