Mint láthatjátok, megérkezett az új kinézet a blogra. Egyrészt már nagyon untam az előzőt, hiába volt szép, a sok rózsaszíntől megcsömörlöttem, és már nem volt kábé kedvem ránézni a blogra. Meg kellett is valami őszies, és igen, tudom, hogy az I már egy éve megjelent (pont most volt az évfordulója a napokban), úgy gondoltam, hogy ez tökéletes alap lesz az új dizájnhoz. Bár nem olyan szép, mint az előző például, de most ilyen kis egyszerűt akartam - na meg sötétet. Még nem is volt sötét kinézet a blogon, pedig amúgy régen (másik oldalamon nyilvánvalóan) szinte mindig azt tettem fel. Emlékszem, tizedikben vezettem egy blogot nagyon sokáig, és ott szinte mindig fekete volt a kinézet, illett a hangulatomhoz, mert akkor pont egy ilyen "sötét" korszakomat éltem, vagy hogy is fogalmazzak. Akkor nagyon magam alatt voltam, és ez visszaköszönt a dizájnon is, mintha csak a lelkiállapotomat tükrözte volna.

Most is erről lenne szó? Hát nem mondanám, bár az nálam mindig tuti, hogy minden ősszel, és még télen is, iszonyatosan rossz kedvem van (ami később ingerültségbe torkollik, ilyenkor nagyon grumpy tudok lenni). Eddig mindig azt hittem, hogy a suli miatt, de mivel most nincs, és érzem is, hogy romlik a kedvem, biztos valami más van a háttérben. Biztos az időjárás, utálom ezt a borongós, szürke időt, amikor úgy egybefolyik a táj színe, és minden olyan egyszínű, nyomott. Meg az óraátállítás is jön, megint négy-öt körül már sötét lesz. Grr. Utálom. Felőlem lehet hideg amúgy, csak a nap süssön.

Gondolkodom még, hogy mi okozza ilyenkor a rossz kedvemet. Közeleg a szülinapom. Nagyon nem szeretem, hogy őszinte legyek. Tudom ez tök butaság, de azért nem, mert minden évben van olyan személy, minimum egy, de általában több, akitől jól esne, ha felköszöntene, és általában pont ez(ek) a személy(ek) nem tetszi(k) meg. Szóval nekem a szülinapom minden évben csalódás ebből a szempontból.

Jaj nagyon elmentem negatív irányba, mondjuk jelenleg a kedvem is olyan... meh. Besokalltam, tudjátok? Nem akartam végül erre a témára is kitérni, de hát látjátok, megteszem. Mondjuk ha nem a blogomon, ugyan hol beszélhetném ki? Úgy egy hete, vagy inkább másfél - két hete kezdem azt érezni, hogy sok volt. Én nem tudom mások hogyan csinálják, például egyik barátnőm hét éve szerelmes egy srácba, és nem mondta el neki. Hogy a francba lehet ezt lelkileg bírni? Mármint azt megértem, hogy régen nem mondta el neki, tini lányként nyilván nehezebb, vagy hogy is fogalmazzak... ott meg tudom érteni, ha az illető fél a másik reakciójától, de így, felnőtt fejjel? Jó, most ez lehet képmutatóan hangzott tőlem, mert én meg három hónapja vacakolok, de azért három hónap mégsem hét év! Én már most érzem azt, hogy nem bírom tovább. Belefáradtam ebbe az egészbe. Az elején féltem, hogy megtudja, és most is félek, de már nem úgy. Most már az van bennem, hogyha nem mondhatom el, akkor megőrülök... úgy értve, hogy felőrli az idegeimet ez a tétlenség. Amit nyilván magamnak okoztam, de hát ez van. Csak sajnos bizonyos értelemben elszalasztottam a lehetőséget. Vázolom is mindjárt, hogy miért.

Az üzletben, ahol dolgozunk, régen kozmetika is volt. A zavartalanság érdekében egy fal választotta el a fodrászatot és a kozmetikát, de a két végén át lehetett járni a másikhoz. Na már most idén tavasszal elment az egyik kozmetikus (mert nyugodtabb környezetre vágyott), a másik pedig nyáron (ő meg várandós lett). Így anyu meg az Ő anyja ketten maradtak, most meg, hogy Ő is odajön, célravezetőbb, ha nagyobb teret csinálnak. Biztosan kitaláltátok már hogyan. Kibontják a falat. Ez meg is történt ma, úgyhogy kvázi elveszítettem a lehetőséget, hogy valahol kettesben beszéljek vele, mert ha tudtam volna, akkor azt a fal mögött, ahol eddig ő csinálta a vendégeket, megtehettem volna. Hát most jól elbaltáztam, mert mától kezdve nincs ott az a fal... Ezért is vagyok nagyon dühös magamra. Júliustól kezdve mostanáig itt volt a lehetőség, csak nem éltem vele, mert valami kifogásom mindig volt. Hát most már teljesen mindegy. Valami másik módszert kell kitalálnom. De úgy pár napon belül, mert már tényleg... szétfeszít ez az érzés, hogy nem tudja. Választól függetlenül... bárcsak tudná...