I wanna be your morning, baby~
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Every day every night feel like a fool

Merchandise

2016.06.04. 22:36, Eden
Címkék: GOT7

Lógtam már ezzel a bejegyzéssel, szóval úgy döntöttem, pont itt az ideje, hogy megmutassam a kis drágáimat. Bocsi a kép minőségéért, a telefonom fényképezője nem a legjobb, meg hát bele is lóg a szekrényem kinyithatós része, de nem tudtam úgy lefényképezni, hogy az ne látszódjon, viszont szélességre minden benne legyen. Hát ez van. Visszavonom, levágtam, nem akartam felvállalni azt a két szekrénygombot. lol

Szóval végre együtt vannak, bár a Dream Knight, a fanmeeting dvd, a Mad winter edition (bár erről kezdek lemondani, csak a This star azon van rajta, ami a kedvenc lassú dalom) még hiányzik, sőt, jön majd egy monograph is, szóval nagyon nem tudom, hogy bővítsem-e a készletet, vagy maradjanak csak a cdk így egyszerűen. Már ez se volt olcsó mulatság, főleg a japán albumuk (amiről a blog is kapta a címét), hát annak hihetetlen ára volt, pedig csak a cd-t rendeltem meg, dvd nélkül.

Na akkor egy kicsit a drágáimról. A Mad-et, a Just rightot és a FLD-t sikerült Jackson photocarddal beszereznem, meg az utóbbihoz járó ticket is Marksonos (kedvenc shipem). A Got it-hez (csillag alakú) random érkezett photocard, Mark van rajta egyébként, a Got ♥-hoz (mellette jobbra) pedig két Youngjae (a hátoldalán Mark és BamBam), meg egy Jackson alphabet chip, ami tök véletlen volt, de örülök neki. Az Identifym (a nagy fekete) sajnos olyan változat, amihez nem járt kép, a Moriagatteyo pedig ahogy említettem már, egy sima cd-s változat. Viszont négy cd-t egy helyről rendeltem (amiért is kaptam vámot a nyakamba, rendesen), és mivel Jacksonos képekkel, az eladó gondolom látta, vagy hát sejtette, hogy ő a kedvencem, szóval kaptam négy ajándékképet meg egy egérpadot is. Bár egérpadot utoljára tíz éve használtam szerintem, na mindegy.

Gondolkoztam, hogy sorrendbe kéne őket felrakni, de szerintem így jobban néz ki. A Just right a kedvencem amúgy, külsőre legalábbis, imádom, hogy ez a harsány kék, rózsaszín meg sárga kib*ssza a szememet szabályosan. Amúgy olyan a szekrényem, hogy van alul&felül kinyithatós rész, közte három polc, és oldalt felül (tudok magyarázni) meg egy kinyithatós rész (ami belóg) plusz még egy polc, és alatta az ágyam. Na először a három polcos rész középső polcát szerettem volna berendezni, de valahogy nem nézett ki jól, nem tetszett az összhatás, szóval az ágyam fölötti résszel megcseréltem, és itt tökéletes helyen van. Viszont ha jön a következő kislemezük, az nem tudom hová fog férni. #firstworldproblem

Még nincs hozzászólás.
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!