We're gonna fly~2016.04.03. 23:11, Eden
Micsoda hééééét!
A GOT7 valami olyan csodásan tért vissza, hogy nem is álmodhattam volna hasonlóról. A héten négy díjat is bezsebeltünk, az egyetlen baj csak az, hogy mindegyiket átaludtam szépen, kivéve a mai Inkigayo-t. Nem is foghatnám az időeltolódásra, mert a héten a többi műsor eléggé emberi időpontban van (itteni idő szerint), ellenben nekem tegnap délután jutott eszembe, már a harmadik díjunk után, hogy hát nem kellene megnézni őket? Jó, vasárnap ott van az Inkigayo, nézzük meg azt. KST 3:30 PM. Az nálunk mennyi is? Na hát én azt csodás-mesésen félreszámoltam, és az jött ki, hogy fél nyolc, közben fél kilenc, amit ugye én csak akkor tudtam meg, amikor már felébredtem hét húszkor. Mondom valami nem stimmel, itt van a link a live streamhez, de valami kdrama megy rajta. Nyolc óra, még mindig... azért ennyit biztosan nem csúsznak Na aztán rákerestem, hogy a KST az most mennyi, és kiírta, hogy 15:00, na mondom ezt elég jól benéztem.
De utána becsületesen végignéztem, élveztem is nagyon, felfedeztem magam három dalt is, amiket eddig nem hallottam. A KNK-től a Knock, a megfogyatkozott A.ciantől a Touch, a Secret-es Jun Hyoseong-tól pedig a Find Me. Utóbbit körülbelül harmincor meghallgattam a nap folyamán, egyszerűen olyan fülbemászó! Totál odáig vagyok a dalért meg vissza. Ja meg hát a Boys Republic Get downja, az mellett se lehet elmenni szó nélkül, mondjuk azt már hallgatom napok óta, meg a mini albumot is, ami szerintem nagyon jó lett, érdemes meghallgatni. A V.I.P. valami eszméletlen király dal.
Na de mivel mégiscsak a GOT7 a nagy szerelmem, ezt azért megosztom veletek. Jackson volt az egyik műsorvezető, hát annyira édes volt, mikor átadta a srácoknak a díjat <3
|