Eddigi legrosszabb karácsonyomat éltem meg idén... nem is tudom hol kezdjem igazából. Baromira belefáradtam már abba, ami itthon megy, hogy őszinte legyek. Bátyám hazajött, és negyedik napja a "bántsuk Edent" show megy, amit kissé már unok. Persze mondhatjátok, hogy ez olyan testvéri dolog, de tudjátok, mikor 24/7 ezt kapja az ember, akkor már egy kicsit sok. Mindig találnak valamit, amivel engem lehet bántani, cikizni. Mindig én vagyok az, akit kikezdenek a többiek.

Szombaton a nagybátyámék szépen elfeledkeztek az ajándékomról. Mivel nem ismernek annyira, hogy tudjanak nekem ajándékot venni, minden évben én veszem meg magamnak. Most is így volt, rendeltem magamnak CD-t, anyu pedig becsomagolta, aztán odaadta apámnak, hogy ő adja oda a nagybátyáméknak. Hát ahogyan azt kell, elpakolták valahová a garázsban, köszi, és ez senkinek nem tűnt fel. Ott állunk szenteste a lakásukban, ajándékosztás meg miegymás, hát Aris mit kap... hm... és tulajdonképpen nem értem, hogy se a nagybátyámnak, se az ostoba buta picsa feleségének nem tűnt fel, hogy hát mit is adunk Arisnek ebben az évben? Ja hogy ennyire vagyok fontos, köszi szépen. Bezzeg ha fordítva történt volna, és az ő lányai nem kapnak semmit, abból mekkora hiszti van. A két kis hálátlan így is siránkozott, hogy ők nem azt kapták, amit akartak. Hát örülj, hogy kaptál valamit egyáltalán.

Másnap jött meg a bátyám, igaz kicsit késve, mert az ónos eső miatt nem tudott kimenni a buszhoz. De most már azt kívánom bárcsak ne jött volna... tudom ez elég gonosz, de elegem van már abból, hogy mindig minden róla szól, és totál el vagyok nyomva mellette. Hétfőn kint voltunk a dédinél, egész végig az ment, hogy jaj a bátyám milyen helyes, milyen magasra nőtt, milyen okos, jaj ő már dolgozik, bezzeg a húga, na ő meg csak fogyaszt. Én nem szoktam tiszteletlen lenni az idősekkel, de majdnem felálltam és eljöttem, főleg, hogy múltkor volt egy hasonló beszólása, hogy mért nem vagyok már férjnél, és mért nem dolgozom már, mint egy rendes ember. Utána másik nagyszüleimnél a szokásos, konkrétan három óra alatt nem tudta megkérdezni egyik sem, hogy kérek-e valamit inni. Nem arról van szó, hogy nem tudok szólni, ha szomjas vagyok, csak vendégségben illik megkérdezni, ad 1, ad 2, szokásos vendéglátás náluk az, hogy kiteszi a sütit, és a fél tálcát ő eszi meg. Na mindegy.

És akkor itthon meg kapom folyamatosan az ívet mindenért, meg merek nézni egy sorozatot, akkor én már ízléstelen kis nyomi vagyok, mert "koreai barátok köztöt" nézek, meg "koreai szarokat", te meg rasszista vagy as fuck. Nem értem, hogy felnőtt emberek hogyan tudnak leragadni olyan szinten, hogy ők akarják megmondani másoknak, hogy mit hallgathatnak meg nézhetnek. Mármint félre ne értsetek, nem akarom a habzó szájú fangirlt játszani, csak egyszerűen nem értem, hogy mért kell ezt nekik ennyire véresen komolyan venni. Ez csak zene. Csak egy film. Csak egy sorozat. Nem mindegy, hogy amerikai, koreai, spanyol, francia, japán, vagy bánom is én milyen nemzetiségű, aki csinálja? Szerintem sokkal gyerekesebb az, hogy a külsejük miatt elkezdenek vagdalkozni, mintha amúgy nem lenne teljesen mindegy, hogy hogy néznek ki.

És akkor még kérdezik, hogy mért nem megyek velük este találkozni az xy-nal. Miért mennék? Hogy megint én legyek mindenki céltáblája? Hogy én legyek az, aki hülyének van nézve? Vagy semmibe? Az a másik kedvencem egyébként. Mindig minden a bátyámról szól, és bocs, de nem akarok asszisztálni hozzá. Nagyapám még beszól, hogy az unokatestvérem a nyakába ugrik a bátyjának, mikor félévente egyszer találkoznak. Ja persze, mert az övé nem olyan douchebag, mint az enyém. Mindenki csak azt látja, hogy helyes meg okos, és mindig őt védik velem szemben, holott egy igazi beképzelt seggfej tud lenni, aki magas lóról beszél más emberekkel, és azt hiszi, hogy ő szarta a spanyolviaszt. Elegem van, hogy akárhányszor hazajön, egy szarkupacnak érzem magam mellette, mert a viselkedésével ezt váltja ki belőlem.

Igen, ez egy hisztizős post lett, valószínűleg az utolsó bejegyzésem ebben az évben, de valahová le kellett írnom, mert már nagyon betelt a pohár. Azért bármennyire igyekszem, még én se tudom elviselni, ha egész nap atrocitások érnek.

Boldog karácsonyt kívánok minden olvasómnak (már ha még vagytok haha). Hamarosan jelentkezem majd, a két ünnep között. Legyetek jók!

Nincs karácsony EXO nélkül ♥

Jaj de régen írtam már. Mi is történt velem az utóbbi időben? Voltam megint Pécsen, volt csoporttársaimmal ajándékozást tartottunk, mert azt gondolták, hogy számítok még annyira, hogy én is benne legyek egy ilyen secret santa dologban. Jól esett egyébként, hogy nem hagytak ki belőle. Akit én húztam... hát pont azt a csoporttársamat nem kedvelem annyira, igazából eléggé sokszor megbántott engem a két év alatt, mindig is éreztem egy kis ellentétet közöttünk. Amit mondjuk nem tudom miért van, mert én sosem bántottam, de ő eléggé bunkó dolgokat vetett oda nekem számtalan alkalommal. Namindegy. Úgyhogy igazából nem tudtam mit vehetnék neki, végül egy nagyon mainstream ajándék mellett döntöttem: baglyos plüss. Szereti a baglyokat nagyon, ezt tudom róla, a plüss meg szerintem olyan, amivel nem nagyon lehet mellélőni. Legalábbis én örülnék, ha azt kapnék valakitől. Amúgy baromi mázlim volt vele, mert ezek a mülleres plüssök egy vagyonba kerülnek, ez viszont le volt árazva, fogalmam sincs miért, de az a lényeg, hogy az eredeti ár 1/3ért kaptam meg, ami azért nem rossz.

Sajnos pont úgy jártam, hogy aki engem húzott, az csak este tizenegykor futott be a délután helyett, szóval mikor hétkor mindenki megajándékozta a másikat, én egy kicsit bután álltam ott, hogy hát az enyém még nincs itt. De amúgy nagyon örültem annak, amit kaptam. Először is, varrt nekem egy plüsst, amire én első azt hittem, hogy egy nyakpárna, mert úgy volt összehajtva. Egy kígyót kaptam. Kérdezhetitek, hogy miért varrtak nekem egy kígyó plüssöt, mikor a kígyó nem egy túl pozitív állat... nos igazából azért, mert mardekáros vagyok, és ugye a Mardekár címerállata a kígyó. Az pedig eszméletlen menő, hogy ő saját maga varrta nekem. Emellett kaptam egy Baekhyunos jegyzettömböt, aminek azért örülök, mert utána járt, hogy szeretem az EXO-t, azon belül is Baekhyunt. Plusz rendelt nekem még egy gyűrűt is, csak az még nem jött meg sajnos. De nagyon-nagyon jól esett, hogy ilyen személyes ajándékot kaptam, és hogy ennyire gondolt rám.

Összességében amúgy jól éreztem magam, jó volt végre egy kicsit kimozdulni itthonról. Egyedül az volt kicsit kellemetlen, hogy a földön aludtam, az erkélyajtó előtt, és konkrétan éreztem, hogy jön be a hideg, szóval kábé megfagytam éjszaka, főleg, hogy nem is aludtam sokat, mert egyrészt nem voltam álmos, másrészt a föld törte a hátamat, meg még a hideg. Kicsit olyan volt, mint egy túlélő show. Najónem. Legalább tető volt a fejem felett, haha.

Boldog születésnapot, te drága dubu leader ♥ El se hiszem, hogy "már" huszonhét éves lettél. Te még az idolok között is olyan kortalannak látszol. Amellett persze, hogy vezetőnként sok felelősség nyomja a válladat, mégis, nekünk rajongóknak mindig igyekszel a boldog, mosolygós oldaladat mutatni.

Köszönöm neked, hogy egy olyan csapatban énekelsz, ami 2008. óta a jobbnál jobb dalokat gyártja nekünk, és ahol ennyire erős a kötelék a tagok között. Hihetetlenül örülök, hogy ti még együtt vagytok. Remélem még jó sokáig élvezhetem a hangodat, nagyon szeretnék már egy szóló albumot tőled. Hallani, hogy milyen is vagy te. De addig is amíg várok erre, boldog születésnapot ♥ Legyél nagyon boldog, bármit is csinálsz ebben a pillanatban.

Régen írtam utoljára... szerettem volna a hétvégén, a szokásos X Faktor bejegyzésemet, de hogy őszinte legyek, semmi kedvem nem volt hozzá. Annyira ellaposodott számomra, már senkinek nem tudok igazán, szívből örülni, nincs senki, aki közel állna a szívemhez. Öten vannak, igaz? Ebből az ötből konkrétan egy van, és az Barbi, akinek odaadnám a nyereményt, az összes többi olyan semmilyen, hogy arra szavaim sincsenek. Látjátok, ezért nem írtam!

Meg mert nem történik velem semmi, de nagyon semmi. Borzasztó ez az egy év, ami kimarad most nekem. Nem lenne az, ha gyakrabban találkoznék a barátaimmal, de október vége óta visszament rendes árra a buszjegyem, mivel nincs matricám a diákomra. Így meg nincs nagyon kedvem átmenni, meg hát azaz igazság, hogy nem is érzem magam odavalónak már. Velük annyi minden közös dolog történik, amiből én kimaradok, és ez így megnehezíti az egészet, pláne úgy, hogy nem is nagyon látok semmilyen érdeklődést tőlük az irányomban. Annyira jó lenne, ha lenne valakim, nem kapcsolatra gondolok, hanem egy barátra. Mármint itt helyben. Azt is most tudtam meg, hogy Pécsett az egyik barátom csoporttársa szereti a koreai zenét... amikor ott voltam, ez miért nem került szóba? Na ilyenkor tud nagyon hiányozni az a közeg. De hát most ez van, nem nagyon tudok mit tenni ellene.

Az egyik barátnőm amúgy is nagyon megbántott a héten. Ráadásul észre sem vette. Soha nem veszi észre, ha túllépi azt a bizonyos határt. Szerintem amióta ismerjük egymást és beszélgetünk rendszeresen a neten, egyszer nem esett le neki, hogy valami rosszat mondott. Most se. Halvány lila gőze nincs róla. Azt mondta, egy harmadik ember kapcsán, tehát nem is rólam volt szó, hanem másról, hogy 22 évesen nem normális, ha valaki a szüleivel él és azok tartják el. Mondja ezt annak (tehát nekem), aki ebben a szituációban van, hát nyilván nem jó kedvemből. De mutasson már nekem egy magyar huszonévest, aki az érettségi után egyből el tud költözni saját lakásba, állása van, amiből megél, ja és nem parízert eszik a hónap második hetétől kezdve. Na ugye. Könnyű úgy mondani, hogy neki van saját lakása, de gondolom nem saját pénzből vette... különben meg őt is segítik a szülei, úgyhogy nem értem mi jogon szól bele mások életébe, mintha joga lenne elítélni bárkit is ezek alapján. De nem? Saját tapasztalat, a bátyám idén végzett az orvosin, és ha nem a barátnőjénél lakna, akinek van saját lakása, akkor még baromira kellene neki a szüleim támogatása, mert amit most kezdő orvosként keres, az nevetséges. És ez csesz fel, hogy bele sem gondol abba, hogy mások élete milyen, hanem egyből pálcát tör felettük, mintha ő lenne az atyaúristen. Igen, tök jó lenne, ha nem a szüleink pénzén élnénk huszonévesen, hanem olyan országban, ahol nem kell évekig spórolni, meg hitelt felvenni, hogy a saját lábadra állj. Tudjátok elég sokszor gondolok arra, hogy jobb lenne feladni ezt az egész "elmegyek egyetemre/főiskolára tanulni, hogy szerezzek egy diplomát, aztán legyen munkám abban a szakmában, amit szeretek" dolgot, és inkább kimenni külföldre, ahogy olyan sok magyar teszi. Nem azt csinálnám, amit szeretek, de anyagilag nem lenne bajom. Nem gondolom, hogy kint kolbászból lenne a kerítés, de innen nyugatabbra azért nem ilyen kilátástalan a helyzet.

Elegem van ebből az országból. Utálom, hogy mikor fiatalabb voltam, azt mondták nekem, hogy tanulj tovább, akkor lesz belőled valami. Aztán most itt vannak az emberek három diplomával, négy nyelvismerettel, ilyen-olyan extrákkal, és nem találnak munkát. Mikor ébredünk már fel, hogy ez így nem jó? Nem lesz aki felocsúdjon, mert kiürül az ország. Persze stadion lesz, úgyis az számít.